Zalánki Villő zongora szakos növendékünk felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológia szakára. Tanára Dr. Kalmárné Anka Ildikó. Szívből gratulálunk!
Emléktábla-avatás Szepesi György tiszteletére
Megható pillanatoknak lehettek tanúi mindazok, akik részt vettek a kiváló zenepedagógus, előadóművész és intézményvezető, Szepesi György emléktáblájának avatásán. ️Iskolánk egykori igazgatója életének és munkásságának állítottak maradandó emléket volt lakhelyén, a Szálloda utcában. Köszönet az Egri Zenészek Egyesületének, hogy kezdeményezte ezt a méltó emlékezést. Köszönet a családnak, a kollégáknak, a tanítványoknak, mindazoknak, akik életben tartják Szepesi György emlékét!
Az emléktábla nemcsak egy kivételes életút előtt tiszteleg, hanem példát is állít a jövő nemzedékei elé – hogy a zene ereje, a tanítás iránti elkötelezettség és az emberség örökre nyomot hagyhat egy város szívében.
Egy ütős nap
Alapítványunk valamint Eger MJV támogatásával július 5-én újra Ütős Napot szerveztünk a Dobó téren! Minden eddiginél több (40) dobszerkó szólalt meg egyszerre! A fellépők között voltak a New Hampshire-i (USA) Tuc’k Rock Dojo zenesuliból érkezett vendégeink is. Az eseményt több ezren követték a helyszínen.
Beiratkozás régi növendékeinknek
Régi növendékeinknek a 2025/2026-os tanévre történő beiratkozást június 24-én és 25-én tartjuk, 10:00 órától 18:00 óráig. A beiratkozásra feltétlenül hozzák vissza a bizonyítványt!
Tanévzáró ünnepség
Az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola tanévzáró ünnepségeinek időpontjai:
2025. június 19. csütörtök
17:00 – Billentyűs tanszak, Vonós és népzene tanszak
18:00 – Fa- és rézfúvós tanszak, Zeneismeret, vokális és akkordikus tanszak
Jelenlétükre feltétlenül számítunk!
Nemzetközi együttműködés az Erasmus program segítségével
Május 20-23-ig iskolánk vezetősége Portugáliába utazott, hogy az Erasmus program keretében elnyert támogatás révén, a Fafe városában működő zeneiskolát meglátogassa.
A látogatás célja a szakmai tapasztalatcsere, valamint az oktatási módszerek és intézményi működés megismerése volt.
Gulyás László igazgató szerint, a program különösen értékes lehetőséget biztosít az intézmény számára, hogy új ötleteket, inspiráló megoldásokat ismerjen meg, és kapcsolatot építsen egy európai partnerintézménnyel.
A látogatás során a delegáció nemcsak betekintést nyert a portugál zeneiskola életébe, hanem előkészítette az őszi tanári látogatást is, melynek keretében újabb egri pedagógusok utaznak majd a fogadó intézménybe.
Tájékoztatás

Felvételi
2025. május 12-én 13:00-18:00-ig felvételi meghallgatást tartunk a zeneiskolában! A felvételi meghallgatásra (elbeszélgetésre) készülj egy számodra kedves népdallal. Az alábbi linken még találsz pár fontos információt a zenetanulásról.
Zenei szakgimnáziumba felvételt nyert növendékeink
Szeptembertől több növendékünk is megkezdi közép szintű zenei tanulmányait, lévén felvételt nyertek zenei szakgimnáziumokba! Téglás Botond (tanára: Ádám Endréné), hegedű szakos növendékünk a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Rendkívüli Tehetségek EK tagozatának tanulója lesz. Sárközi Vajk Gyula (tanára: Ifj. Gelencsér János) népi hegedűs növendékünk a budapesti LFZE Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban folytatja tanulmányait. M. Dávid Gergely, kürt szakos növendékünk (tanára: Virágh Lilla) a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulója lesz. Czinege Annamária (tanára: Vincze Viktória) felvételt nyert a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium fuvola szakára. Osztermayer András (tanára: Török Zsolt) pedig a budapesti Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium diákja lesz. Szívből gratulálunk mindannyiuknak!
Tavaszi szünet
Tisztelt Szülők! Kedves Növendékeink!
Tájékoztatásul közöljük, hogy az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában a tavaszi szünet időpontja:
2025. április 17. (csütörtök) – 2025. április 27. (vasárnap).
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap: 2025. április 16. (szerda)
A tavaszi szünet utáni első tanítási nap: 2025. április 28. (hétfő)